https://doi.org/10.1016/j.mehy.2024.111290 (original Open Access)
Abstract: A Himalája hegymászó idényeiben csak néhány sportoló kísérli meg a 8848 méteres csúcsra való feljutást és az onnan való leereszkedést pótlólagos oxigén nélkül. Ez a rövid beszámoló egy ilyen sikeres Mount Everest csúcsra való feljutást ismertet táplálkozási, anyagcsere és testedzési ketózisban, azaz hosszú szénláncú telített zsírsavak égetése mellett, mint a sejtek energiaforrása, miután ugyanez a sportoló hat sikertelen kísérletet tett a feljutásra szénhidrátalapú táplálkozás mellett. Az alábbiakban a ketózis (zsírégetés) előnyeit írjuk le orvosi biokémiai szempontból, ami a deutérium (nehézhidrogén) csökkentését eredményezi peroxiszomális és mitokondriális munkamegosztás mellett, természetes ketózisban. Hangsúlyozzuk a proton (hidrogén) és oxigén újrahasznosításának fontosságát a peroxiszómákban keletkező, zsírsavból származó hidrogén-peroxid termelésén keresztül, ami mitokondriumokban kataláz enzim által metabolikus vízzé és O2-vé alakul. Az anyagcsere természetes ketózishoz való alkalmazkodása még erősen oxigénhiányos környezetben is fenntartja a redukált NAD+ (NADH) és ATP termelését. Feltételezésünk szerint a 7000 méter feletti rendkívül alacsony légköri oxigénnyomás olyannyira veszélyezteti az alveoláris gázcserét, hogy a biológiai oxidáció a természetes szénhidrogén (zsír) alapú táplálkozástól, illetve az ebből következő természetes ketózishoz való anyagcsere alkalmazkodástól válik függővé. A peroxiszomális és mitokondriális anyagcsere ilyen alapanyag (szubsztrát) szintű összekapcsolása a zsírsavbontáson keresztül segíti az oxigén újrahasznosítását az izmokban és a szövetekben, ami életmentő lehet a rendkívül magas hegyeket megmászók számára.
Eredeti cikk (angolul): https://doi.org/10.1016/j.mehy.2024.111290